„Biztos bölcsészek, vászontáska van náluk” – hallom magam mögül a villamosmegállóban, ahogy két lány a Debreceni Irodalmi Napok eseményeinek helyszínét keresi. A november 4-én öt órától kiírt rendezvénysorozatra a Méliusz Juhász Péter Könyvtár előtt gyülekező tömeg utal, a nagyteremben pedig az Alföld-molinó és a legújabb lapszámok.
Kezdésként Puskás István kulturális alpolgármester köszönti a résztvevőket, és megnyitja az 55. Debreceni Irodalmi Napokat. Az 1980-as évek végét jelöli ki fordulópontnak, amikor Menyhárt Jenő „Nekem minden egyformán popzene” sorától és az Európa Kiadó Popzene című albumától egész generációja végre azt érezhette: megérkezett Magyarországra a posztmodern, a nyugati hatások és a könnyűzene. Ettől kezdve beszélhetünk hazai távlatokban hierarchizált popkulturális jelenségről, a könnyűzene lenézettségéről. A konferencia kérdése az, hogy nagy dalszerzőink – Lovasi András, Kiss Tibi, majd később az Akkezdet Phiai és Beton.Hofi – át tudják-e pozícionálni hazánkban a dalszöveg státuszát, és ha igen, hogyan. Természetesen a konferencia nem fogja lezárni a vitát, csupán reflektál a kérdésre, és remélhetőleg inspiráló diskurzusokat indít el.
17.00-17.30 Csörsz Rumen István: A régi magyar énekelt vers
Csörsz Rumen István irodalomtörténész, zenész személyes vonatkozással indítja előadását: édesapja, Csörsz István író Elhagyott a közérzetem című riportkönyvének megjelenése egybeesett a Popzene című lemez hivatalos kiadásával, mely addig csak zugkazettákon volt elérhető. Ennek részleteit leadhatták rádióban, így a lemez – és kordokumentum – valószínűleg először ilyen formában találta meg a nagyközönséget. Csörsz mestere és barátja, Kobzos Kiss Tamás tézisét hozza fel elsőként:
a régi zene az alternatív zenék egyike, mivel alulról építkező, támogatás és intézmény nélkül alakult ki.
Ilyen értelemben közelebb érezhetett magához a nyolcvanas évek alternatív közössége egy elénekelt XVI. századi verset, mint a rendszerváltás után, amikor már újraépített népzenei oktatásról beszélhetünk. A hangsúly a közösségi zenén, irodalmi esteken, koncerteken volt, így a generációs határokat sokkal könnyebben át tudták lépni a régi zene iránt érdeklődők. Az eddig a zongorán fekvő lantot ezen a ponton felkapja Csörsz, és előadja Balassi Bálint Mint sík mezőn csak egy szál fa… énekét, a történeti popularitás példájaként, mivel ez az ének soha nem volt tananyag, illetve az eredetét is nehéz megállapítani, a hozzá társított román nótajelzésnek (javasolt dallam) nyoma sincs. Ilyen esetekben az előadónak jelenkori intuíciójára kell hagyatkoznia. Fennmaradása miatt feltételezhető, hogy ez az ének baráti társaságban is elhangzott, annak ellenére, hogy a magányról szól, illetve egyetlen adat sincs arról, hogy Balassi valakinek személyesen játszott volna. Nem is arra készültek ezek, hogy frontálisan elhangozzanak, állapítja meg Csörsz. Úgy gondolja, hogy
a régi zenei praxis egy része házasság szövegek és szabad vegyértékű dallamok között,
mivel rengetegszer csak ennyi eligazítást találnak a zenészek: ének olasz nótára, török dal. Ezeket az énekeket Balassi úgy fordította magyarra, hogy a rendelkezésre álló zenei teret feltöltötte szótagokkal, ezáltal teljesen más karakterű énekek születtek. Példaként a Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette lengyel és horvát nótajelzéssel talált éneket öt verzióban hallhatjuk: a tíz szótagos verssor különböző (5-5, 4-6) ritmikai felosztásokkal, illetve talált délvidéki, morvai dallammal párosítva. Ugyanazok a nyersanyagok állnak rendelkezésünkre, mint régen, s a nótajelzések csak egy bizonyos pontig tudnak segíteni: a költőknek a felidézést segítheti a dallam, a zenészeknek pedig azok előadását – rajtunk áll, hogy a szöveg jelentését, hangulatát szeretnénk-e megőrizni.
17.30-18.00 Fazekas Gergely: Zene és szöveg viszonya: jelenetek egy házasságból
„Én most a lehetetlenre fogok vállalkozni, ezer év zenetörténetét áttekinteni” – köszönti Fazekas Gergely zenetörténész a jelenlévőket. A házasság metaforájára visszautalva, Richard Wagner Opera és dráma című esszéjéből hallhatunk egy részletet, mely szerint „a költő műve a férfiúi, a zene ellenben a női elv, melyek nászának a leghatalmasabb összművészeti alkotás létrehozása a célja”. Olyannyira, hogy a kokett, a prűd és a buja nő a műben valójában a Wagner által rossznak vélt francia, német és olasz opera metaforája. A gregorián hagyományoktól kezdve a Kyrie eleison/Uram, irgalmazz énekek fejlődését követjük végig: eleinte a kétszavas szövegnek nincsen kapcsolata a zenével, később,
a kétszólamú zene megjelenésével, a szöveg nagyszerű ürüggyé vált a zeneszerzői tehetség bemutatására.
A barokk korszakban kezdtek el törekedni arra, hogy a zene tükrözze a szöveg tartalmát, a Lamento della ninfa madrigálban például egy érzelmileg fájdalmas résznél disszonáns (fülnek kellemetlen) akkordot hallunk. A szintaktikára is figyeltek, ha a szövegben vessző szerepelt, a zenébe is szünetet írtak. Claudio Monteverdi öccse dolgozta ki óriási viták kereszttüzében azt az elméletet, mely szerint a „régi”, első gyakorlat a zenét tökéletessége miatt a szöveg vezetőjének, úrnőjének tekinti, a második pedig a melódiát alárendeli a szövegnek. A XVIII. században alakult ki egyensúly, amikor elkezdtek igényes, irodalmi szövegeket megzenésíteni. Franz Schubert Ständchen/Szerenád című művén keresztül figyelhetjük meg a veszély, a szerelem és az érzékenység zenei atmoszférateremtését. A költői szöveg és a zene önmagában is megállja tehát a helyét, az „akkori Spotify”, Liszt Ferenc készített zongoraátiratot a Szerenád vokáljából, illetve rengeteg Wagner-operából, amelyet a közönség gyakran az ő verziójából ismerhetett meg.
A XX. században természetesen a popzene hozza el a változást.
Taylor Swift két akkordból álló You Need to Calm Down című dalában már egyértelmű a szöveg jelentése, és valójában nincs írott formája, mivel a zene hozza működésbe. Az első két verzében még énekdallam sincsen, a pre-chorusban (a refrén előtti részlet) tizenhatodokra tördelt szöveg azért lesz érdekes, mert átcsúsznak a sorok egymásba, illetve a rengeteg s-sz hang a szövegben cintányérszerű hatást kelt. Külön-külön vizsgálni a szöveget és a zenét ebben az esetben nem érdemes, amelyet a Bridgerton című sorozat soundtrackjéből ismerősen csengő Vitamin String Quartettel támaszt alá Fazekas; ők mai popslágerek vonósnégyes-átiratait készítik el.
Az „együttműködő házasság” XX. századi példája a rap, ahol maga a szöveg válik zenévé, a zenei kíséret szinte lényegtelen.
Pogány Induló Mámor című dala zongorakísérettel, beat nélkül kezdődik el, a dob akkor csatlakozik, amikor a szöveg megköveteli: „Kérdezik, mikor jön meg az eszed / De lehet, hogy soha nem fog megjönni”. 4/4-es, mint a popdalok többsége, a rím a sor végén helyezkedik el, és akkor kezd érdekessé válni, vagy a szakma szlengjével akkor üt be a flow, amikor a rím a sor elejére vagy a harmadik ütemre csúszik. A szöveg lüktetése és zeneisége viszont annyira erős, hogy a jelentés másodlagossá válik. Utolsó példaként Fazekas Adriano Celentano olasz énekes 1973-as Prisencolinensinainciusol című, teljesen halandzsa angolul írt slágerét hozza fel:
Celentano tudta, hogy mindegy, mit ír le, amíg az angolul hangzik, mert az olasz közönség úgyis lelkesedni fog érte.
Végül lezárja ezer év áttekintését: a házasság szempontjából a népdal és a gregorián esetében zene és szöveg független egymástól; a barokkban addiktív viszonyban áll a zene a szöveggel; a klasszikus-romantikus repertoárban külön-külön is működhetnek, de ha „megvan a kémia”, együtt vannak; a popdalokban pedig létezésük értelmét csak a másik adja meg.
18.10-19.00 A dal(szöveg) – panelbeszélgetés
Közreműködik: Csörsz Rumen István, Fazekas Gergely, Kemény Zsófi Moderál: Fodor Péter
Rövid szünet után kezdődik is a panelbeszélgetés, az első kérdés közepén szaladunk vissza a székünkhöz Rezes Józsival, Fodor Péter a dalszövegírásról kérdezi Kemény Zsófit. Szerinte ez a legnehezebb műfaj, és több próbálkozás ellenére is csak azokkal tudott jól együtt dolgozni, akik maguk nem dalszövegírók.
A másoknak írt dalszövegei sokszor azért nem működtek, mert neki fontosabb volt a szöveg, mint a prozódia,
sőt, szereti is a rossz prozódiát. Fazekas hozzáfűzi, hogy a Rhymes’ Challenge című kortárs rappel foglalkozó kötet szerint a printed poetryt/nyomtatott költészetet az különbözteti meg a raptől, hogy az értékes rím a köznapi kiejtés miatt rímel, a rapnél pedig az előadó irányítja a nyelv működését, olykor „erőszakot téve” a szavak kiejtésével. Csörsz a metrikai disszonanciákat visszavezeti a magyar hagyományra, mivel a magyar szöveg és a külföldi zene összeegyeztetése mindig kihívás volt, amit a XX. században Cseh Tamás színpadi eszközként használt, szándékosan tolta el a szöveget és a dallamot egymástól. Valószínűleg ehhez
a disszonanciához a magyar hallgatók hozzászoktak:
az említett Popzenében az „Egy kicsit félek, ordít rólam, / de ilyen boldog még sosem voltam” sorokat ahhoz hasonlítja, mintha egy széken hintázna az énekes. Kemény annak tulajdonítja az együttműködési kudarcokat, hogy slágereket kértek tőle, ő pedig megváltoztatta a refrénben a ritmust, vagy miniesszéket írt dalszöveg gyanánt. Fodor arról faggatja, hogyan dönti el saját praxisában, hogy mi az, ami papíron marad, és mi az, ami zenei kísérettel lesz teljes. Kemény a slam poetryvel való felhagyása után megpróbált rappelni,
a nyelvi játékosság iránti igényét most inkább dalszövegekre és a stand-up estjére fordítja.
Fazekas arról mesél, hogy az alkotói folyamat bonyolult, gyakran nem is tudatos, egyszerre megjelenhet a szöveg és a dallam is. Rengeteg kérdése merült fel a Mámor című dallal kapcsolatban a metrikáról és a hangnemekről, amelyeket fel tudott tenni Zomblaze-nek (Mihalkó Balázs), azaz Pogány Induló producerének, aki azt válaszolta: „mi csak így megcsináltuk a dalt!”.
Kurtág György Pilinszky-megzenésítései klasszikusabb példák ugyanerre a jelenségre; ennek egyik darabja egyetlen hang ismétléséből áll, amely Csörsz szerint utalhat Pilinszky recitáló, magas beszédhangjára –
a tudatalattinkkal valószínűleg többet hallunk, mint gondoljuk, a zene nem az intellektuson keresztül hat.
Kemény megtapasztalta már, hogy bizonyos időszakban rengeteget hallgatott egy angol nyelvű dalt, és később jött rá, hogy a szöveg jelentése pont az élethelyzetéhez illett, csak nem vette észre. Fodor arra tereli a témát, hogy mi a véleményük tánc és mozgás bekapcsolódásáról: Fazekas szerint jellemző, hogy a zene szembemegy a szöveggel (szomorú szöveghez tánczene illesztése), ilyen Beton.Hofi TESI című dala, amely egy drum and bass alapra írt bántalmazott lány története. A legfrissebb példa erre pedig Lily Allen új, West End Girl című albuma, amelyben válásának történetét meséli el nyers és kitárulkozó hangon, egy teljesen elhanyagolható zenei háttérrel. Kemény véleménye szerint ez visszahozza az albumhallgatás tradícióját, olyan, mintha egy dráma kibontakozását néznénk végig.
Fodor arról kérdez, hogy Kemény 2024-ben az A38 hajón tartott dalszövegíró mesterkurzusa, amelynek célja a „kommersz, mégis jó dalszövegek” megfejtése volt, hogyan sikerült. Kemény arra jutott, hogy a jó dalszöveg úgy fordítja ki a közhelyeket, ahogy addig semmi, és minden műnem megtalálható benne (epika, dráma) – leegyszerűsítve.
Fazekas szerint sokkal jobb mainstream dalszövegek és komplexebb dalok születnek, mint régebben, amelyet a hip-hopnak tulajdonít.
Csörsz versmegzenésítéseket vizsgáló szemináriuma alatt vette észre ezeket a változásokat, ahol különböző verziókat és csoportok munkáit hasonlították össze. Így lettek Robert Burns Ha mennél hideg szélben elégikus skót dalából magyarul egyre vidámabb feldolgozások, pedig a szöveg ugyanaz, csupán más nyelven. Fazekas erre visszacsatolva kijelenti, a szöveg és zene vándorlása mindig jelen volt, de
van olyan szöveg, amit nem lehet vagy kell megzenésíteni.
Csörsz a bluest hozza fel, mivel a műfaj képes a stroficitást, az írott szöveget társítani rögtönzött, regionális elemekkel, emiatt egyszerre hallatszik szabadszövegnek és strofikusnak. Fodor megköszöni a beszélgetést, de előbb még megkérdezi Fazekastól, hogy szerinte Pogány Induló dalaiban a nyolcadok és tizenhatodok a hosszú-rövid szótagok megfelelői-e, illetve, ha igen, a triola hogyan lép játékba, mivel a nyelvben ilyen nem létezik. Fazekas konkrét példát hoz: a new school és mumble rap követői kezdték el a triolázást a 2010-es években, amelyet viszont a magát büszkén old school rappernek valló Pogány Induló is használ.
Valószínűleg tudat alatt jön be az amerikai rapből a triola használata, egyfajta mutánsváltozata ez a „szent magyar rapnek”.
Bár a közönség még érezhetően szívesen hallgatná a beszélgetést, vagy iratkozna be a Zeneakadémiára, Szirák Péter megköszöni a figyelmet, és a másnapi programokról ad tájékoztatást.
Debreceni Irodalmi Napok – A dal(szöveg), Debrecen, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, 2025. november 4.
Fotók forrása: az Alföld folyóirat Facebook-oldala
